Budapest

Már a rómaiak is tudták, hogy miért érdemes ezen a helyen letelepedni: A 120 melegvizű forrás és a Duna romantikus kanyarulatai már elég okot szolgáltatnak ahhoz, hogy Budapestet kedvenc városunkká koronázzuk. A kultúra kedvelői, az ínyencek és a pihenni vágyó utazók is minden évszakban megtalálják azt, amire vágynak.

Budapest látnivalói

A mozgalmas történelmi háttérrel rendelkező Budapest ma egy élő, lüktető és a világra nyitott nagyváros. A legtöbb impozáns épülete a Duna fő ütőere mentén fekszik.
A folyó jobb partján található a hegyekkel övezett Buda a várral, a festői szépségű óvárossal és a Halászbástyával.

A város legöregebb hídján, a Lánchídon keresztül juthatunk el a bal parti városrészbe, Pestre, ahol a Parlament valamint a gazdasági- és kormányzati negyed található.

Amikor a felkelő nap sugarai bevilágítják az ébredő várost, vagy amikor esti fényárban úsznak a történelmi épületek, akkor teljesen biztosak lehetünk abban, hogy Budapest Európa legszebb fővárosai közé tartozik.

Budapest gyógyfürdői

A főváros 12 gyógyfürdője, melyeket több mint 100 termálvízforrás táplál naponta 19 millió liter vízzel, nem csak gyógyulást és ellazulást kínál az odalátogatóknak, hanem az építészeti mesterművek a szemet is gyönyörködtetik.
A Duna gyöngyszemének is nevezett város híres kulturális rendezvényeiről és fesztiváljairól. A legismertebbek a Tavaszi és az Őszi Fesztiválok, melyek idején a város valóságos színpaddá válik. A kínálatból az egyházi zene, az opera, a tánc, a színház valamint a kiállítások rajongói egyaránt válogathatnak.

Akkccioszolnok.hu © 2008